Az Eötvös Alkotókör tűzzománc műhelyének
sikere Egerben

2012. április 01. vasárnap nyílt meg Egerben a Diákalkotók VII. Országos Zománcművészeti Biennáléja. A Templom Galériában, igazi közegükben, szakrális térben állították ki az alkotásokat. A biennálé nemcsak egy egyszerű kiállítás, találkozási pont is az országban működő művészeti iskolák, művészeti műhelyek számára, de egyben a tűzzománc gondolati, művészi, technikai törekvéseinek seregszemléje is.

A szakma legrangosabb rendezvénye idén Az “Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra” mottóra épült. A téma nem más, mint a mese útja, a bennünk élő lélekfa, mely összeköti a gondolatot a képpel, a testet a lélekkel, az eget a földdel, a múltat a jelennel. A világ minden táján ismert, a természetet és az emberi életet rendező jel a Világfa, a Tetejetlen Fa, az Égig Érő Fa, a Csudafa, a Világhegy, a Világtengely szimbóluma jelenik az alkotásokon.

A megnyitóbeszédében Kátai Mihály Munkácsy-díjas festőművész, kortárs magyar zománcművészet legnagyobb hatású művészegyénisége, a zsűri elnöke, értékelte a beküldött alkotásokat. Az alkotó fiataloknak érthetően mesélte el, hogy milyen az igazi zománcművesség valójában. Eszmefuttatásában az üveg, a fém és a tűz találkozásait boncolgatta, a zománctechnika legkevésbé a festészethez hasonlító egyediségét hangsúlyozta.

A biennáléra 27 településről, köztük Dorogról, 39 alkotóközösségéből és egyénileg, 7 és 27 év közötti alkotók, általános-, közép- és főiskolások, egyetemisták neveztek zománctechnikával készült alkotásokkal. A beérkezett munkák közül 445 alkotó egyéni és csoportos műve, képek, zománccal díszített plasztikák, dísztárgyak, ékszerek, kollekciók kerültek bemutatásra. Az Eötvös Alkotókör beküldött alkotásai mind kiállításra kerültek, ami már önmagában is nagy elismerés.

A gazdag anyagot, a Kátai Mihály festőművész által vezetett zsűri, szakmai szempontok alapján értékelte, s a legjobb munkákat díjazta. A zsűri alapos szakmai és művészi szempontok szerint válogatott: 44 alkotó kapott első, második, harmadik illetve külön díjat.

A kétévente megrendezésre kerülő megmérettetésen az Eötvös Alkotókör a kezdetektől részt vesz és minden esetben sikeresen szerepel. Így történt idén is. A rangos pályázaton Szívós Brigitta zománcával korcsoportjában, egyéni kategóriában 3. helyezést ért el. Balogh Rebeka, Kara Noémi, Kiss Zsófia “Égig érő fa” című közös munkájukkal szintén harmadik díjat vehetett át. Az alkotókör “A tetejetlen fa” című közös munkája kategóriájában 2. díjas lett. Alkotók: Balogh Rebeka, Fekete Zsanett, Horváth Kitti, Kara Noémi, Kovács Nóra, Oláh Barbara, Pintér Dóra, Priál Edina, és Vati Eszter. (Felkészítő tanár, műhelyvezető Kolonics Péter.)

zomanc_1

zomanc_2

zomanc_3

zomanc_4

“Pentel Nemzetközi Gyermekrajzpályázat” díjátadó ünnepség

2011. október 15-én (szombaton) 11 órakor került megrendezésre a Pentel Nemzetközi Gyermekrajzpályázat díjátadó ünnepsége a budakalászi Faluházban. A pályázatot a Biiku Bunka Kyokai (Japán Művészetoktatási Alap), rendezi meg 1970 óta évente. Minden 15 éves vagy annál fiatalabb gyermek pályázhat.
A pályázatra 36 országból több mint 50.000 magas színvonalú rajz érkezett be, melyeket zsűrizésre es kiállításra alkalmasnak találtak. A hazai versenyre 110.000 db rajz érkezett be, mely szám jól mutatja a verseny rangját Japánban, ahol ez a legnagyobbnak számit.
A verseny zsűrijét minden évben kellemes meglepetés éri a rajzok eredetisége kapcsán. A pályázat szponzorai, és együttműködői Biiku Bunka Kyokai (Művészetoktatási Alapítvány), a Japán Külügyminisztérium, a Japán Oktatási, Kulturális, Sport, Tudományos es Műszaki Minisztérium, a Japán Művészeti Szövetség, a Yomiuri Shimbun, a Japán Művészetoktatási Alapítvány, és a Pentel Co.Ltd. A díjakat minden ország legkiemelkedőbb rajzainak ítélik oda.

A DOKI Eötvös Iskola alkotóköre évek óta résztvevője a pályázatnak. Idén ismét sikerült komoly eredményt elérnünk, sőt talán az eddigi legeredményesebb versenyünket zártuk.

Díjazottaink:

Sárai Cintia,
Kelemen Réka,
Kálvin Zsófia – arany fokozat
Pető Dávid
Szabó Zsófia – ezüst fokozat
Felkészítő tanár: Kolonics Péter

Pentel1 Pentel2

A díjazottak az érmén és díszes oklevélen kívül Pentel ajándékcsomagot is kaptak. A díjátadást a TIARA Kulturális, Kereskedelmi es Szolgáltató Kft., a Pentel Co.Ltd. magyarországi képviselője szervezte. Nagy örömünkre szolgál, hogy ismét öregbíthettük országunk, városunk és iskolánk hírnevét.

“Te mit tudsz az adózásról?”
rajzpályázat eredményhirdetése

Elegáns helyszín, a Művészetek Palotája adott otthont az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által meghirdetett pályázat eredményhirdetésének. Az ünnepi alkalom díszletét a “Te mit tudsz az adózásról?” rajzpályázat legjobb alkotásai szolgáltatták.
Szikora János, az APEH elnöke megnyitójában arról a munkáról beszélt, amit az adóhivatal több éve végez annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedék nagyobb barátságba kerüljön az adózással. Ennek egyik állomása volt a rajzpályázat, melyet a 6 -10, illetve a 11-14 éves korosztálynak hirdettek, meg és amelyre 480 alkotás érkezett az ország minden részéből.

A második kategóriában Oláh Renáta (Eötvös József Általános Iskola Dorog) II. helyezést ért el.

reni1 reni2

A sok szemet gyönyörködtető alkotás közül nehezen tudott választani a zsűri, ezért további tíz különdíjat is odaítélt. Az egyik különdíjat a dorogi Eötvös József Általános Iskola Rajzszakköre kapta.

16 02 03
04 05 06
07 08 09
10 11 12
131 14 15
01 17

Tanárunk sikere!

2010. május 2-án Bajót-Péliföldszentkereszten került sor a “NYISS RÁNK” programhétvége szervezői által meghirdetett képzőművészeti pályázat eredményhirdetésére. Ezen a megmérettetésen Komárom-Esztergom megyei, illetve a megyéhez kötődő alkotók indulhattak a következő témákban:

1. Bajót-Péliföldszentkereszt, mint szakrális táj;
2. A ló mint társ és munkatárs és/vagy haszonállatok az emberi tevékenységek tükrében (pl. föld megmunkálásában, közlekedésben, a szabadidő eltöltésben játszott szerepük)A beérkezett pályaműveket – 55 művész több mint 150 alkotását – szakmai zsűri bírálta el, melynek elnöke Dóri Éva a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szakreferense volt.
Nagy öröm számunkra, hogy a fődíjat iskolánk művésztanára, Kolonics Péter nyerte “Hová mész, csángó magyar” című képével.

Kolonics
Gratulálunk!

Szűcs Anna

Diákalkotók Országos
VI. Zománcművészeti Biennáléja
2010 – Eger

A zsűri elnöke: Morelli Edit Ferenczy Noémi díjas képzőművész

Eredményeink:
Egyéni kategória (11 – 14 évesek):
I. helyezés:
Szeibert Réka (Vaskapu című munkája)

szeibert

II. helyezés:
Fityó Renáta (Ifjú szép vizitündér című munkája)

fityo

Csoportos kategória (11 – 14 évesek):
II. helyezés:
Csizmár Dominik
Kiss Zsófia
Kormos Letícia
Lévai Fruzsina
Sárosi Nanetta
Szabó Mira
Szabó Colin
Vázsonyi Zsófia
Vig Zsófia
Wágner Tamás
(Az öreg Puszta meséje című alkotás)

csoport

III. helyezés:
Király Mirella
Illés Anett
(Az ötödik nap című alkotás)

kiraly

Akik a sikereket elérték:

alkotok

Egriszín 2010. május 8.
Az egész ország területéről érkezett zománcművészeti alkotásokból nyílt kiállítás ma délelőtt a Keresztény Ifjúsági Klub Galérájában. A tárlatot Ponyi László, az EKMK igazgatója nyitotta meg. A már több éve megrendezett Diákalkotók Országos Zománcművészeti Biennáléjának megnyitóján Ponyi László, az EKMK igazgatója köszöntő beszédében azzal is hangsúlyozta az esemény fontosságát, hogy az minden tájáról érkeztek művek és művészek erre a tárlatra. Méltatta az egri Tűzzománc Kört és annak vezetőjét, Kovács Katalint, aki ennek a mostani rendezvénynek is az egyik fő szervezője. Morelli Edit, a műveket bíráló zsűri elnöke, Ferenczi Noémi díjas zománcművész hangsúlyozta, hogy ez az országszerte komoly súlyú biennálé még külföldön is megállná a helyét. Köszöntötte a diákokat és a tanárokat, akik eljutottak ma Egerbe. A zománcozásssal kapcsolatban kifejtette, hogy ennek a képzőművészeti ágnak a művelése a sok egyéb készség fejlesztése mellett megtanítja a művészeket gondolkodni, bánni a nemes anyagokkal. Szerinte a kézművesség több mint szakma. Hiszen amellett, hogy az ember az agyával és a kezével valamit felépít, az alkotás során belülről egy transzcendens elem is beépül a munkákba, amely visszasugározhat, közvetíthet valami többet, valami mélyebbet, s ebben van az alkotás lényege.

Öveges József Fizikaverseny
megyei forduló
Az Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján
Bereczki Csaba 8.c osztályos tanuló 2. helyezést, ért el.
Felkészítő tanára: Gyöngyös Péter.
Gratulálunk!

“LADIK” Lapot a Diákoknak!

Néhány hónappal ez előtt megyénk napilapja, a 24 Óra pályázatot hirdetett. A több fordulós verseny Ladik néven(lapot a diákoknak)igazán izgalmasnak ígérkezett. Iskolánkból 2 csapat is jelentkezett. Az első feladatok megoldásakor, még nem is gondoltunk arra, hogy később a megye döntősei között találjuk magunkat. Április 13-án 7 csapat mérte össze tudását a tatai művelődési házban. Nem csak tudásra, hanem kreativitásra, és határozottságra is szükség volt. Az mellett, hogy nagyon kedvelt téma körünkben az újság, illetve különböző tudósítások írása, volt amelyik kifogott rajtunk. Mi mégis álltuk a sarat, és csapatunk a 3. helyen végzett.

Csapattagok:
Lovasi Regina
Osztermann Enikő
Gubala Dorottya
Bönde Tamás
Gábor Rita

Nagyon jól éreztük magunkat a vetélkedőn, köszönjük Margó néninek a felkészítést!

Gábor Rita 8.b

Költészet Napi Szavalóverseny

A dorogi Arany János Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárának Költészet Napi Szavalóversenyén
az 1-2. osztályosok kategóriájában Kesselyák Boglárka 2.b osztályos tanuló 1. helyezést ért el.
Felkészítő tanára Budaváriné Varga Mariann.

Gratulálunk!

Az országos német nyelvi verseny megyei fordulójának eredményei

Varga Zalán 7. osztály 3. helyezett
Kálvin Zsófia 7. osztály 12. helyezett
Kormos Patrícia 8. osztály 7. helyezett
Gazda Barbara 8. osztály 8. helyezett
Felkészítő tanárok: Bogár Zoltánné, Gubóné Mártai Márta

Gratulálunk a versenyzőknek!

Kalmár László Országos Matematika Verseny megyei forduló

A Kalmár László Országos Matematika Verseny március 20-án megtartott megyei fordulóján
György Mátyás 5.b osztályos tanuló 6. helyezést ért el.
Felkészítő tanára Muskát Gábor.

Gratulálunk!