meghivo1

MEGHÍVÓ!

Hívjuk és várjuk

2010. április 13-án 16 órára az EÖTVÖS GALÉRIA kiállítótermébe
Dorog Borbála ltp. 8. I. emelet

Vincze László festőművész
kiállítására.

A kiállítást megnyitja:
Tóth Sándor József Attila díjas költő
Közreműködik az Eötvös József Általános Iskola énekkara.

Vezényel Szencziné Szilárd Gabriella.

galeria2Vincze László 1934. január 10-én Szamoskéren született, jelenleg Esztergomban él. A fővárosban az akkori képzőművészeti főiskolán tanult. Olyan segítő kezek vezették mint Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Miháltz Pál. Pályája elején tanított, majd egyre inkább az alkotás vette át életében a fő irányultságot. Az első években tusrajzai, grafikái, pasztelljei keltik fel a figyelmet, később, ahogy egyre népszerűbb lesz, a szakma és a publikum is felfedezi magának akvarelljeit és olajképeit is. Tanulmányúton volt az Egyesült Államokban, Horvátországban, Ausztráliában, a Szovjetunióban és Olaszországban. Több alkotói korszaka volt, kezei közül mitológiai, bibliai témák, csendéletek, aktok és tájképek kerültek ki. Az 1960-as, elsőt követően már száztíznél is több önálló kiállítása volt. A közönség főként tájképeit, az esztergomi műkedvelők természetesen a várost ábrázoló alkotásait kedvelik elsősorban.

galeria1 galeria3